Kilencedik rész

Sziasztok! Meghoztam a kilencedik részt! Remélem tetszeni fog! :D <3

~ Derek szemszöge ~

 Amint elolvastam Scott üzenetét, egyből válaszoltam is neki, majd megbeszéltük, hogy átjön és inkább elmondja. A kajám hamar megjött és nekiálltam megenni. Scott nem sokkal az után jött, hogy végeztem az evéssel.

- Mi a baj?- tértem egyből a lényegre.
- Michelle- adta az egy szavas választ Scott.
- Mi van vele? Már megint mit csinált?- próbáltam úgy tenni, mintha nem nagyon érdekel.
- Történt egy kis baleset tegnap, de most nem is az a lényeg. Michelle hamar elment haza, így gondoltuk Kirával, hogy másnak meglátogatjuk, és megnézzük, hogy van. Csengettünk és megjelent egy szál ingben, és tippelj ki volt vele?- tette fel a kérdést, amire nem tudtam a választ.

Tegnap óta nem is beszéltem vele, így nem tudtam a választ. Elgondolkodtató volt, hogy kivel is lehet, hisz nem rég költözött ide, így nem sok mindenkit ismerhet, talán pár embert a suliból.

- Passz.
- Theo Raeken- ahogy meghallottam a nevét elfogott az undor és a harag.

Theo-ról tudni kell, hogy egy alattomos kis gyökér. Amióta visszajött Beacon Hillsbe, azóta amikor csak tud keresztbe tesz nekem, vagyis nekünk. Nem azonos a baráti körünk, hisz ő inkább Deucalion társaságába tartozik. Mióta az ikrek inkább Scottal lógnak, azóta Theo Deucalion falkájához tartozik.

- Mi? Az nem lehet. Michelle-nek több esze van, mint hogy kavarjon egy ilyennel- alig hittem el, amit hallottam.
- Nem tudom, hogy Theo mit mondhatott neki, de az biztos, hogy nem csak beszélgettek.
- Biztos, hogy jól láttad, Lehet, hogy csak átment hozzá tanulni az a gyökér.
- Láttam, amit láttam. Úgy ölelgette Michelle-t, mint egy rongybabát.
- Beszélnem kell Michelle-l - mondtam.
- Majd írd meg mi volt- elköszönt és már Scott el is ment haza.
- A francba- ütöttem bele a falba idegességemben.

 
Felkaptam magamra valami pulcsit meg kabátot, és kocsi kulcsommal elindultam a kocsimért. Vajon Michelle miért feküdt le Theoval, ha még délután velem csókolózott? Ennyire félreismertem volna? Tudom, hogy megváltozott az élete, de akkor is. Miért pont Theo? Mi lett volna, ha másképp történnek köztünk a dolgok?

~ Michelle szemszöge ~

Theo olyan 1 fele ment el. Most biztos mindenkiben felmerül a kérdés, hogy mi is történt közöttünk? Elárulom, hogy semmi olyan dolog. Jó, nem feküdtem vele le, csak csókolóztunk és beszélgettünk meg feküdtünk. Miután elment nekiálltam pizzát csinálni. Miután teleszórtam mindennel, amit itthon találtam beraktam sülni, közben pedig bekapcsoltam valami zenét.

Green Day dallamai betöltötték az egész házat. Míg sült az ebédem addig elindítottam a mosást a mosógépen, majd végig táncoltam a házon és visszamentem a konyhába. Nem tudom mennyi időn keresztül ugrálhattam, mikor csengettek. Mosolyogva szambáztam az ajtóhoz és nyitottam azt ki. Egy olyan ember állt küszöbömön, akire soha az életben nem gondoltam volna.

- Te teljesen megbolondultál? Theo? Komolyan Theo?- kezdett velem ordibálni Derek, amint meglátott.
- Mivan? Először is helo. Másodszor pedig szerintem semmi közöd ahhoz, hogy mit csinálok. Különben sem vagy senkim, hogy beleszólj mit csinálok- és becsaptam előtte az ajtót és dühösen a konyhába rohantam.

Pár perc sem telt el, mikor egy nagy csattanást hallottam és Derek szikrázó vörös szemeivel találtam magam szemben.

- Hogy képzeled, hogy csak úgy ott hagysz? Ne merészeld még egyszer ezt tenni- kiabált és láttam, hogy nehezen tudta magát visszafogni.
- Tűnj el innen, ez az én házam. Nem volt jogod bejönni. És mi lesz ha még egyszer becsapom a saját házam saját ajtaját?- lépkedtem felé, és eluralkodott felem a vérfarkas énem.
- Ne akard megtudni- lépett elém, és nem sok kellett ahhoz, hogy nekem essen.
- Hát tessék csak- löktem el magamtól, mire hátra tántorodott.

Hirtelen reflexei miatt nem esett el, így pár másodperc múlva felüvöltött és megragadta a csuklóm.

Kirántottam kezemet kezei közül és próbáltam az ajtó felé lökdösni. Nehezen ment, hisz vérfarkas. Pontosítok, most átváltozott vérfarkas. Minden ember/állat erőmet bevetettem és nagy nehezen, de sikerült az ajtóig ellöknöm. Pár centi hiányzott, mikor megfordult és kezeimnél fogva nekilökött az ajtónak. Hátamba a fával érintkezés miatt fájdalom hasított, így felüvöltöttem.

- Tűnj el, hát nem érted? Gyűlöllek, mindennél jobban- üvöltöttem és éreztem, hogy könnyek kezdik égetni szemeimet. Vissza változtam teljes emberré, és csak zokogtam.
- Tűnj már el- kiszabadítottam kezem és rácsaptam mellkasára és belenéztem szemeibe.

Szemei már a megszokott kékes-zöld színben pompázott. Közelebb hajolt és letörölt egy könnycseppet az arcomról. Ahogy bőre találkozott enyémmel, mintha szikra pattant volna el kettőnk között.

- Nem gyűlölsz- suttogta és csak a tekintetemet figyelte.
- Mi? De, gyűlöllek. Mindennél jobban- suttogtam, de hangom néha elcsuklott.
- Tényleg? Én is téged- és lassan közeledni kezdett fejével.

Már éreztem leheletét arcomon, mikor 2 centire arcomtól hirtelen megállt és várta, hogy mit reagálok rá. Kővé dermedve álltam és csak néztem őt. Mintha kép szakadás történt volna. Az agyam ezerrel pörgött, megszólalni nem tudtam. Miért csinálja ezt velem? Miért nem megy el, és hagy végre békén? Mit követtem el ellene, hogy ezt teszi velem? Aztán egyszer csak már nem gondolkodtam tovább. Kezeimet nyaka köré kulcsoltam és közelebb húztam magamhoz, majd fejét lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Derekamra kulcsolta kezeit és magához húzott. 1 mm hely sem volt közöttünk. Felkapott az ölébe és elindult velem az emelet felé, mikor hirtelen észbe kaptam és kiugrottam az öléből, mire értetlen tekintettel nézett rám.

- Egy perc, odaég a pizzám- nevettem el magam és rohantam a konyhába.

Szerencsére még meg tudtam menteni az ebédet. Leraktam a pultra és lekapcsoltam a sütőt. Felkaptam a földről egy leesett husi szemet és már rohantam is vissza Derekhez. Nem találtam a lépcsőnél, ahol hagytam, így elindultam fel az emeletre. Fenn nem sok szoba van az enyémen kívül, így egyből enyém felé vettem az irányt. Belépve ajtómon megpillantottam Dereket, ahogy a szoba közepén állva néz körbe. A szoba nem volt túl nem, csak akkora, hogy elférjek benne. Stílusomat tükrözte.

- Nah, mi az?- öleltem át derekát és fülébe suttogtam.
- Semmi, csak olyan...... te vagy- megfordult, huncutul rám mosolygott és átölelt.

- És milyen vagyok?- kérdeztem mosolyogva.

Ebben a pillanatban boldognak éreztem magam, de tudtam, hogy ez bármelyik percben elillanhat.

- Ilyen- és megcsókolt.


Csókja agresszív és domináló volt.

Hirtelen azt éreztem, hogy a lábam beleütközött az ágyamba, s egyik pillanatról a másikra már rajta is feküdtünk s heves csók csatát vívtunk.

Egy pillanatra elengedte ajkaimat, de épp csak addig míg levette rólam a pólóm, majd újra egymáshoz tapadtunk. Keze felfedező útra indult testemen. Lassan nyakamtól egészen derekamig, majd vissza. Éreztem, hogy egyik ujjával legörgeti melltartóm pántját vállamról és végig csókolta nyakam minden egyes pontját.

 Erre felsóhajtottam, mire ezt biztatásnak vélhette, mert újra megcsókolt.

Egy kézzel kicsatolta melltartóm és szinte letépte rólam, majd végig nyalta testem. Hallotta, hogy élvezem levette rólam a gatyát, majd erősen belemarkolt fenekembe. Majdnem elolvadtam a gyönyör hullámaitól. Szép lassan lehúzta az utolsó ruhadarabot is rólam, majd hagytam had sodródjunk az árral, és csak megtörtént. Mikor vége lett mindketten elfáradva feküdtünk egymás karjai közt. Derek még szorosabban húzott magához.

Pár perc vagy óra telhetett el, nem is tudom. Mintha a mennyországban lettem volna. Nem szólalt meg egyikőnk sem. Szavak nélkül is értettük egymást. Derek arcát figyeltem, de nem tudtam rájönni mire is gondolhat. Keze megállt hátam közepén majd visszahúzta maga mellé. Szemei hirtelen összeszűkültek és feketévé kezdtek válni. Felállt mellőlem és elkezdte felkapkodni magára a ruháit.

- Mi a baj Derek?- fogtam meg csuklóját, mire ő csak elrántotta azt.
- Ennek nem szabadott volna megtörténnie- emelte fel kissé hangját
- Hogy érted ezt? Hisz egy perccel ezelőtt nem volt még semmi baj. Mi változott?- nem tudtam miért mondja ezeket.
- Pillanatnyi fellángolás volt, bocs- és már kinn is volt a szobából majd hallottam a bejárati ajtó csapódását.

Pár perc kellett, hogy fel is fogjam mi történt. Elment és csak nagy űrt hagyott maga után. Könnyeim záporozni kezdtek arcomon.

Csak kihasznált. Átvert. Darabokra törte a lelkemet. Megalázva éreztem magam, mire könnyeim még jobban folytak.

Ágyneműbe gubancolódva sírtam, sőt már zokogtam. Nem tudtam másra gondolni, csakis rá. Visszaemlékeztem az első találkozásunkra. Mikor "betörtem" hozzá. Mikor megmentette az életemet. Hányszor segített már, és most ezt tette. Nem maradhatok itt. Mi lesz velem ezek után? Vajon tudok olyan lenni, mint ezek előtt? Nem tudom. Idő kell. Át kell mindent gondolnom. Nem maradhatok Beacon Hills- ben. Mikor már csillapodott sírásom és már nem akartam megfulladni, felkaptam magamra valami ruhát és bementem a fürdőbe. Tükörbe belenézve elszörnyedtem a látványtól. Szemeim pirosak és duzzadtak voltak, szemfestékem pedig elfolyt.

 

Lesikáltam mindenhonnan a feketeséget, majd vettem egy frissítő zuhanyt. Felkaptam magamra a kikészített ruhákat, és visszamentem a szobámba.

Elővettem egy nagy bőröndöt, és a kedvenc ruháimat beleraktam. Majd egy kisebb táskába a többi fontos cuccaimat, amikre biztos, hogy szükségem lesz. Épp az utolsó bőröndömet húztam össze, mikor jelzett a telefonom. Előkotortam a zsebemből és megnéztem ki írt.

Gyorsan visszapötyögtem a választ és már raktam is zsebre telefonom, de előtte hívtam egy taxit. Bőröndjeimet lecipeltem az előszobába, hogy ne legyen már velük több gond.

Mindenhol becsuktam, elzártam és kihúztam mindent. A kihűlt pizzámat megmelegítettem és egy dobozba téve eltettem az útra. Kintről dudálást hallottam, így felkaptam pulcsimat, megfogtam cuccaimat és elindultam kifelé. A taxis berakta holmijaimat a csomagtartóba, míg egy pillanatot kérve visszaszaladtam bezárni az ajtót. Gyorsan betoltam a motoromat a garázsba és bezártam annak is ajtaját. Körbenéztem, hogy nem e felejtettem e el valamit, de mindent jónak találtam.

- Mehetünk- léptem a taxis mellé, aki az autónak dőlve várt.
- Oké, és hova?- kérdezte mosolyogva.
- A legközelebbi állomásra kérem- és beszálltam.

Út közben elkezdett szakadni az eső. Az ablak be párásodott és elmosták az esőcseppek.

Pár pillanat múlva már el is hagytuk a várost. Viszlát Beacon Hills. Viszlát Derek Hale!!





Ennyi lett volna a kilencedik rész! Remélem tetszett. A blog mára elérte a 617!!!! oldalmegjelenítést, amit nagyon szépen köszönök :D
A rész megírásában nagyon nagy segítségemre volt Rami a barátnőm, padtársam, társíróm. Nélküle nem tudtam volna ilyenre összehozni <3 
Folytatás hamarosan. Addig is Csók L xx