Ötödik rész

Sziasztok! Meghoztam az ötödik részt! Remélem tetszeni fog. <3 :D

És elsötétült minden. Álmomban minden olyan jó és békés volt. Egy erőben voltam, ahol minden fa szépen virágzott már és a madarak fütyörésztek. Hirtelen változott a kép. Egy házban voltam, ahol minden csupa vér volt és mindenhol halott emberek voltak. A barátaim vérben feküdtek előttem. Aztán megint változott a kép. Magamat láttam. Egy fánál voltam. Ott ültem a fa tövében és sírtam. Magamat hibáztattam mindenért. Aztán jött valaki és leült mellém. Arcát nem láttam, csak szorosan ölelésébe zárt és fülembe suttogta olyan halkan, hogy én is alig hallhattam: ,,Nincs semmi baj hercegnő. Itt vagyok." Mire felnéztem felállt és elsétált. Ez volt az utolsó képsor, amit láttam..
A nap fényére ébredtem fel. Egy hatalmas francia ágyban feküdtem egy raktárszerűségben. Felültem és körbe néztem. Nem volt sok minden a "szobában". Pár könyvespolc, szekrény, kanapé, egy íróasztal és a sarokban egy csigalépcső.
Vajon, hogy kerülhettem ide? És hol is vagyok valójában? Lehúztam magamról a takarót. Ekkor vettem észre, hogy csak egy szürke póló van rajtam, ami a combom közepéig leért.

- Hát felébredtél- jött a hang a lépcső felől.

Az idegen szép lassan jött lefelé. Mikor közelebb ért, megláttam, hogy ki is ő. Ő volt, akihez "betörtem".

- Igen- nem tudom, hogy ő is hallhatta e amit mondtam.
- Jobban vagy?- egyre csak közelebb s közelebb jött, majd leült mellém az ágyra.
- Igen. De, hogy kerültem ide? És mi történt velem?- halmoztam el kérdésekkel.
- Nem emlékszel semmire?
- Nem- adtam a tömör választ.
- Elájultál, és gondoltam nem hagylak a sötét erdő közepén, így ide hoztalak. Hogy hívnak?- kérdezte mosolyogva.

Várjunk csak! Mosolyogva? Tényleg mosolygott? Eddig mindig csak mogorva és bunkó volt, most meg kedves és mosolyog? Atombomba robbanás történhetett és beverte a fejét. Csak is ez történhetett, nem lehet más válasz.

- Michelle vagyok- hajtottam le fejemet.
- Én pedig Derek vagyok- hallottam hangján hogy mosolyog.
- Figyelj- nyúlt állam alá ujjával- tudom most min mész keresztül. Azt is tudom, hogy ijedt vagy és félsz, de segíthetek, ha engeded. Megtaníthatlak arra, hogy urald az erődet. Hogyan legyen önkontrollod. Csak annyi kell hozzá, hogy bízz bennem.

- Miért akarnám, hogy segíts nekem?

~Derek szemszöge~

Már anélkül tudtam a választ, hogy elgondolkodtam volna rajza. Mikor először megláttam az erdőben tudtam, hogy ő más. Nem tudtam, miről, csak azt,hogy különbözik másoktól. Testalkata átlagos volt. Haja és bőre színe egy mexikóiéhoz hasonlított. Szemében láttam azt a ragyogást, amit máséban sosem fedeztem fel. Eddig! Aztán, mikor ismét "találkoztunk" elöntött a düh és a harag, mikor betört hozzám. De aztán belenéztem szemébe. Ijedt volt és félt. Tudtam, hogy soha nem tudnám őt bántani.

- Mert már te is közénk tartozol- adtam meg a választ kérdésére.

~ Michelle szemszöge~

Belenéztem szemeibe. Megint az a csillogást véltem látni, mint mikor először megláttam őt. Néma csendben figyeltük egymást, mikor szeme vörösen kezdett izzani.

Mintha minden megváltozott volna körülöttem. Érezte, hogy szemem égni kezd, de csak egy pillanatra. Tisztábban láttam és élesebben. Tudtam, hogy az én szemem is világít. Vagyis csak sejtettem.

- Az én szemem milyen színű?- kérdeztem hirtelen.
- Kéken ragyog.

Ma nem mentem suliba. Derek mindent elmagyarázott, amit nem értettem. Megígértette velem, hogy nem mondom el senkinek, hogy én is farkas vagyok. Délután 4 fele tett ki a házam előtt, mivel ugye tegnap valahol elhagytam a motorom, míg "zombisat" játszottam.
Otthon lezuhanyoztam, majd készítettem görög salátát, amit el is fogyasztottam.

Hamar eltelt a nap, így semmit sem csináltam a hátralévő időben. Elpakoltam a szobámban, mikor megcsörrent valahol a telefonom. Elkezdtem keresni, de nem akart meglenni. A hívó fél nagyon türelmes lehetett, mert nem akarta feladni a csörgetést. Már minden felforgattam, de nem lett meg, így feladtam a keresést. Bedőltem az ágyba, majd behunytam szemeimet. Ekkor újra megcsörrent a csengőhangom, csak most kb. 1 cm-re tőlem. Elkezdtem kotorászni a párnám alatt, mikor kezembe akadt a telefonom. Nagybátyám képe villogott.

- Sziaa- szóltam bele mosolyogva, mire hamar lelohadt a mosoly az arcomról.
- Hogy azt a retkes, köcsög, szerencsétlen, rákos telefont nem bírod felvenni. Már vagy 2 órája folyamatosan kereslek, te meg csak most veszed fel.
- Bocsi, csak elhagytam valahol a telefonom, és most hozta az egyik barátom, hogy megtalálta- füllentettem.
- Annyira aggódtam érted. Legközelebb legalább egy másik telefonról dobj egy SMS- t, hogy élsz és semmi bajod.
- Jó, rendben. Bocsi, ígérem így lesz.

Elmeséltem a napomat, persze a szépített változatot. Elmondtam, hogy ma nem voltam suliban, mert rosszul voltam. Megnyugtatott, hogy beszél az ofővel és igazolja  napom.
Miután megígértem neki, hogy mindig hívni fogom, fáradtságra hivatkozva elbúcsúztam tőle és leraktam. Leültem a gépem elé és elindítottam egy kedvenc dalomat.

Belefeledkeztem a dalba, mikor csengettek. Kinéztem az ablakon, persze feltűnés mentesen, és megnéztem ki áll az ajtó előtt. Theo volt az, ki ráfeküdt a csengőre. Gyorsan visszahúztam a függönyöm. Nem szerettem volna beszélni vele, így nem nyitottam ajtót. Be nem tudott jönni, Derek kérésére mostantól mindig zárom az ajtót, ha itthon vagyok akkor is.
Theo hamar megunta a várakozást és elment. Bepakoltam holnapra, majd leültem gépezni. Megnéztem pár dolgot, majd mivel nem kötött le semmi a neten így lefeküdtem aludni. Álmomban az iskolában jártam. Lacrosse felszerelés volt rajtam. Körbenéztem, de nem láttam senkit a folyosón. Megindultam előre, mikor Derek hirtelen megjelent előttem. Szorosan ölelésébe zárt. Forrón és lassan megcsókolt. Majd hirtelen elvált tőlem.

- Gyere. Már várnak ránk- fogta meg kezem és húzott maga után.

A tornaterem felé indultunk el. Az ajtón belépve megváltozott a helyszín. Rengeteg ember volt benn, és mindenki ünneplőben volt. Derek már nem mellettem állt, hanem egy pap mellett a terem másik felében. Megindultam feléjük, mikor észrevettem, milyen ruha van rajtam.

Mentem Derek felé, aki mosolyogva nézett rám, mikor hirtelen felriadtam ébresztőmre. Elkezdtem csapkodni, hátha abbahagyja a zajongást. Egy hirtelen nagy csapás után abbahagyta. Megdörzsöltem szemeimet, besétáltam a fürdőbe és beálltam a tükör elé. Egy egészen más lány nézett vissza rám. Talán az átváltozás miatt változhattam meg. Hajam, mintha sötétebb lett volna, arcom fehérebb lett, barna szemeim pedig inkább voltak most feketék, mint barnák.

Megmostam arcomat jó hideg vízzel, majd felöltözni indultam. Áttúrtam az egész szekrényemet, mire megtaláltam a keresett darabokat.

Felkapkodtam magamra a ruhákat, majd felvettem hozzá egy fekete magassarkút is, és kisminkeltem magam. Kihúztam szemceruzával a szemem, majd egy vörös rúzzsal kifejtettem számat. Miután késznek nyilvánítottam magam, felkaptam táskám és lementem a konyhába. Felkaptam egy almát, mikor dudálást hallottam. Gyorsan mindent bezártam, majd kimentem. Derek várt rám kocsijával. Beszálltam mellé, majd elindultunk.

- Szia- villantotta rám 1000 wattos mosolyát.

- Szia....



Ennyi lett volt az ötödik rész. Remélem tetszett, ha igen komizz :D Csók L xx

Negyedik rész

Sziasztok! Meghoztam a negyedik részt! Remélem tetszeni fog. <3 :D

És ekkor robbant a bomba.. Theo elkezdett magyarázni, hogy ő igen is izmos és nem puha a keze. Dannyvel úgy döntöttünk, hogy elindulunk vissza a suliba, miközben még mindig hallgattuk Theo kiakadàsàt. Néha annyira gesztikulált hozzá, hogy kitört belőlünk a nevetés. Miattam sokszor meg kellett állni, mert a röhögő görcs nem akart elmúlni, így Danny gondolt egyet és felkapott a hàtàra és így mentünk vissza. Az edző meg a diákok mikor visszaértünk nem értették, hogy miért vagyok Danny hàtàn és, hogy Theo miért magyaráz már vörös fejjel. Mivel volt még 2 tesink így aki akart az beállhatott lacrosse-ozni, aki meg nem akart az meg felülhetett a lelátóra. A fiúk nagy része beállt játszani, a lányok pedig a lelátót választotta.

- Szia- ült le mellém pár lány.
- Sziasztok- köszöntem.
- Allison vagyok. Ők itt Kira, Malia és Lydia.

- Michelle vagyok.
- Láttam Theo-val beszélgettél- fordult felém Lydia.
- Igen.
- Én a te helyedben vigyáznék vele. Nem olyan, mint akinek mutatja magát.
- Ezt, hogy érted?- fordultam felé.
- Az nem lényeges. Csak vigyázz vele. Jó tanács- ekkor felállt és visszament a suliba, miután beszélt az edzővel.
- Ez fura volt- jegyeztem meg fennhangon.
- Lydia ilyen, de csak jót akar- szólalt meg Allison.
- Vigyázz vele!- folytatta Kira.
- Igen- helyeselt Malia is.- Vigyázz!

Oldalra néztem és nem sokon múlott, de majdnem eltalált egy labda.

- Bocsi- kiabálta vigyorogva Theo.

Fogtam a labdát és visszadobtam. A maradék időben beszélgettünk a suliról, meg minden ilyen dolgokról. Szóba jött, hogy ki kinek a barátja. Kirának Scott, Malia- nak Stiles, Allison- nak Isaac. Állítólag Lydiának pedig Aiden.

 

Óra után elmentünk átöltözni, majd a szekrényemhez siettem. Kivettem a cuccaimat, majd elmentem következő órára. Egész órán csak az járt a fejemben, amit Theo-ról mondtak a lányok. Az utolsó óra után megjelent mellettem Stiles és Scott.

- Michelle, ő itt Stiles- mutatta be Scott.

- Szia- köszönt az ismeretlen.

- Szia- ismételtem meg köszönését.

- Ha ti is azt akarjátok mondani, hogy kerüljem el Theo-t ki fogok most már akadni- mondtam miközben elindultam kifelé.

A motoromnál megálltam, és felpattantam rá. A fiúk végig követtek, majd két oldalamra álltak.

- Mi? Nem! Bár, igazuk van, de most nem emiatt jöttünk. Az edző küldött minket, hogy kérdezzük meg, nem e szeretnél beállni lacrosse-ozni- mondta Scott.

- Fogadjunk Isaac beszélt vele. De majd meglátom- felkaptam a sisakom és berúgtam a motort.

- Gyere el délután. Jó lesz- bíztatott Stiles.

- Oké- ez volt a végszavam.

Hazáig meg sem álltam. Úgy repesztettem, csodálom egy rendőr sem állított meg. Mondjuk, biztos volt nagyobb gondjuk annál, hogy valaki gyorsan hajt. Amint hazaértem megebédeltem, majd felmentem a szobámba. Leültem a laptopom elé és gondoltam megnézem, mi történt ezalatt a 2 nap alatt a világhálón. Hát, nem sok minden. Csak pár barátnak jelölés meg ilyenek. Délután 4-től van válogató a suliban, most meg csak fél 1 volt. Még maradt addig 2 és fél órám. Annyira belejöttem a futásba mostanában, hogy gondoltam bemelegítés képen elmegyek most is Elvégeztem a futás előtti szokásos teendőimet, majd nekivágtam. Az erdőig kocogtam, utána meg csak sétáltam. Tudjátok, nem szabad túlzásba vinni a dolgokat. Az erdő végéhez értem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Leültem a szélén lévő sziklára és csak nézelődtem. Néztem, ahogy a nap elbújik a hirtelen jött felhők között. 

- Ilyenkor nagyon veszélyes az erdő- szakította félbe valaki a csendet.

Nem messze tőlem megállt egy szemüveges férfi, kinek oldalán egy nő állt.

- Miért lenne veszélyes?
- Teliholdkor mindig veszélyes- válaszolt helyette a nő.
- Miért?
- Miattunk- és ekkor barna szemei helyett vörös szemei lettek és fogai megnőttek.

Rám vicsorgott, amitől gombóccá zsugorodott a gyomrom. Felálltam és hátrálni kezdtem a másik irányba. Ő pedig egyre csak közelebb s közelebb jött. Hátráltam, ameddig csak tudtam. Mögöttem már csak a szakadék volt.

- Kali, ne öld meg. Még szükségünk lehet rá- szólt neki a szemüveges férfi.

A nyakamnál fogva felemelt, levegőt így már alig kaptam. Éreztem, hogy ha most azonnal nem enged el, akkor megfulladok. Már a halál vagy az ájulás szélén jártam ( nem tudtam megállapítani melyik lehetett) mikor rettenetes fájdalmat éreztem. Mintha apró darabokra téptek volna szét.

- Menjük- szólalt meg ismét a férfi.

Kali, legalábbis úgy hallottam így hívják elengedett, mire a földre rogytam. Bementek az erdőbe és eltűntek. Az utolsó emlékem, hogy vonyítást hallok. Mire magamhoz tértem már kezdett sötétedni. Nagy nehezen elővettem a telefonom és megnéztem mennyi az idő. Fél 5-öt mutatott. Nehezen hazamentem. Otthon a tükör elé állva megnéztem az oldalamat. A vérem már átáztatta pólómat, mikor felhúztam azt. A seb egy óriási nagy harapás volt. Iszonyatosan fájt, így bekötöztem majd vettem be fájdalom csillapítót és átöltöztem. Mivel megígértem Scottéknak, hogy elmegyek így felvettem pár fontos cuccomat és motorral az iskolához mentem. Ott gyorsan besiettem az öltözőbe átöltözni. Csak egy rövidnadrágot vettem fel meg egy ujjatlant és már futottam is a pályához. A pálya mellet állt az edző Scottal az oldalán.

- Megjött Michelle- mondta Scott.
- Oké, tessék vedd fel. Majd állj be Lahey csapatába- adott egy ütőt, sisakot meg testvédőket.

Segítség kérően Scottra néztem, aki meglátva ijedt arcomat egyből segített felvenni azokat.

- Isaac csapata- súgta fülembe, hogy csak én halljam.
- Köszi- mondtam és már fel is futottam a pylára.

Csak párszor kaptam labdát, amit persze egyből tovább is passzoltam. Egész jól ment a játék. A válogató után beültünk az öltözőbe.

- Figyelem- jött be az edző egy listával a kezében- 10 diák közül, akik bejutottak: Raeken, Dunbar, Aiden, Rodriguez és Ethan. Minden kedden és csütörtökön edzés- és ki is ment.

- Mondtam, hogy be fogsz kerülni- jött oda hozzám Isaac.

Nem igazán tudtam örülni neki, mert sebem még jobban fájni kezdett. Kezem kezdett zsibbadni, így inkább leültem. A hányinger kerülgetett és szédültem.

- Jól vagy?- kérdezte Isaac, mire Scott is odajött.
- Igen, persze- próbáltam mosolyt eröltetni arcomra, de nem igazán sikerült.
- Kicsit sápadtnak tűnsz, ne hívjunk orvost?- kérdezte Scott.
- Nem kell, megvagyok. De most megyek. Sziasztok- gyorsan magamhoz vettem a cuccaimat és elindultam haza.

Út közben még rosszabbul voltam. Szemeim kezdtek égni, ujjaim zsibbadtak, az állkapcsom pedig bizsergett és fájt. Látásom kezdett homályossá válni, mire elvesztettem irányításom a motor felett. Lesodródtam az útról, majd legurultam a domboldalon. Mintha egy percig még az eszméletemet is elvesztettem volna. Mire újra magamnál voltam úgy éreztem már nem vagyok önmagam. Tudatom elhomályosult, már gondolkodni sem tudtam. Mintha valami arra késztetett volna, hogy induljak az erdő felé. Mentem előre és csak előre. Nem néztem se hátra sem oldalra. Nem éreztem és nem hallottam semmit. Akár egy zombi.

- Te mit keresel itt?

Mintha ez a mondat visszahozott volna a "valóságba". Újra éreztem a fájdalmat a testemben, újra homályosan láttam. A fájdalom amit éreztem, eluralkodott felettem és összerogytam. Mintha ezer kés egyszerre szúródott volna testembe. Próbáltam négykézlábra ügyeskedni magam, ami nagyon nehezen, de sikerült.

- Mi történik velem?- néztem fel az idegenre, hisz csak pár lépésnyire állt tőlem.
- Át fogsz változni- jött közelebb.
- Mi? Mivé? És miért vagy hogyan?- ne értettem semmit.

A fájdalom most a fejembe kúszott fel, mire kezeimet rászorítottam, mintha az segített volna.

- Nem lesz semmi baj- guggolt le elém, majd megfogta kezeimet és elhúzta fejemről.

Lepillantottam kezeinkre. Azt hiszem nagy hiba volt. Körmeim megnőttem és karmokká fejlődtek.

- Nem lesz baj- nézett bele szemeimbe.

Mire szemei hirtelen ragyogni kezdtek. Eddiggi zöld szeme most vörösen izzott.

- Mi vagy te?- kérdeztem elhaló hangon.
- Ugyan az, ami te is. Vérfarkas.

Nem tudom mi történhetett ezután, csak arra emlékszem, hogy a fájdalom hirtelen megszűnt és elsötétült minden.....





Hát ennyi lett volna a negyedik rész! Nem tudom kinek mennyire tetszett, vagy mit gondol a történetről, de remélem nem olyan borzasztó. HA tetszett komizz és hozom a folytatást. Csók L xx