És ekkor robbant a bomba.. Theo elkezdett magyarázni, hogy ő igen is izmos és nem puha a keze. Dannyvel úgy döntöttünk, hogy elindulunk vissza a suliba, miközben még mindig hallgattuk Theo kiakadàsàt. Néha annyira gesztikulált hozzá, hogy kitört belőlünk a nevetés. Miattam sokszor meg kellett állni, mert a röhögő görcs nem akart elmúlni, így Danny gondolt egyet és felkapott a hàtàra és így mentünk vissza. Az edző meg a diákok mikor visszaértünk nem értették, hogy miért vagyok Danny hàtàn és, hogy Theo miért magyaráz már vörös fejjel. Mivel volt még 2 tesink így aki akart az beállhatott lacrosse-ozni, aki meg nem akart az meg felülhetett a lelátóra. A fiúk nagy része beállt játszani, a lányok pedig a lelátót választotta.
- Szia- ült le mellém pár lány.
- Sziasztok- köszöntem.
- Allison vagyok. Ők itt Kira, Malia és Lydia.
- Michelle vagyok.
- Láttam Theo-val beszélgettél- fordult felém Lydia.
- Igen.
- Én a te helyedben vigyáznék vele. Nem olyan, mint akinek mutatja magát.
- Ezt, hogy érted?- fordultam felé.
- Az nem lényeges. Csak vigyázz vele. Jó tanács- ekkor felállt és visszament a suliba, miután beszélt az edzővel.
- Ez fura volt- jegyeztem meg fennhangon.
- Lydia ilyen, de csak jót akar- szólalt meg Allison.
- Vigyázz vele!- folytatta Kira.
- Igen- helyeselt Malia is.- Vigyázz!
Oldalra néztem és nem sokon múlott, de majdnem eltalált egy labda.
- Bocsi- kiabálta vigyorogva Theo.
Fogtam a labdát és visszadobtam. A maradék időben beszélgettünk a suliról, meg minden ilyen dolgokról. Szóba jött, hogy ki kinek a barátja. Kirának Scott, Malia- nak Stiles, Allison- nak Isaac. Állítólag Lydiának pedig Aiden.
Óra után elmentünk átöltözni, majd a szekrényemhez siettem. Kivettem a cuccaimat, majd elmentem következő órára. Egész órán csak az járt a fejemben, amit Theo-ról mondtak a lányok. Az utolsó óra után megjelent mellettem Stiles és Scott.
- Michelle, ő itt Stiles- mutatta be Scott.
- Szia- köszönt az ismeretlen.
- Szia- ismételtem meg köszönését.
- Ha ti is azt akarjátok mondani, hogy kerüljem el Theo-t ki fogok most már akadni- mondtam miközben elindultam kifelé.
A motoromnál megálltam, és felpattantam rá. A fiúk végig követtek, majd két oldalamra álltak.
- Mi? Nem! Bár, igazuk van, de most nem emiatt jöttünk. Az edző küldött minket, hogy kérdezzük meg, nem e szeretnél beállni lacrosse-ozni- mondta Scott.
- Fogadjunk Isaac beszélt vele. De majd meglátom- felkaptam a sisakom és berúgtam a motort.
- Gyere el délután. Jó lesz- bíztatott Stiles.
- Oké- ez volt a végszavam.
Hazáig meg sem álltam. Úgy repesztettem, csodálom egy rendőr sem állított meg. Mondjuk, biztos volt nagyobb gondjuk annál, hogy valaki gyorsan hajt. Amint hazaértem megebédeltem, majd felmentem a szobámba. Leültem a laptopom elé és gondoltam megnézem, mi történt ezalatt a 2 nap alatt a világhálón. Hát, nem sok minden. Csak pár barátnak jelölés meg ilyenek. Délután 4-től van válogató a suliban, most meg csak fél 1 volt. Még maradt addig 2 és fél órám. Annyira belejöttem a futásba mostanában, hogy gondoltam bemelegítés képen elmegyek most is Elvégeztem a futás előtti szokásos teendőimet, majd nekivágtam. Az erdőig kocogtam, utána meg csak sétáltam. Tudjátok, nem szabad túlzásba vinni a dolgokat. Az erdő végéhez értem, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a városra. Leültem a szélén lévő sziklára és csak nézelődtem. Néztem, ahogy a nap elbújik a hirtelen jött felhők között.
- Ilyenkor nagyon veszélyes az erdő- szakította félbe valaki a csendet.
Nem messze tőlem megállt egy szemüveges férfi, kinek oldalán egy nő állt.
- Miért lenne veszélyes?
- Teliholdkor mindig veszélyes- válaszolt helyette a nő.
- Miért?
- Miattunk- és ekkor barna szemei helyett vörös szemei lettek és fogai megnőttek.
Rám vicsorgott, amitől gombóccá zsugorodott a gyomrom. Felálltam és hátrálni kezdtem a másik irányba. Ő pedig egyre csak közelebb s közelebb jött. Hátráltam, ameddig csak tudtam. Mögöttem már csak a szakadék volt.
- Kali, ne öld meg. Még szükségünk lehet rá- szólt neki a szemüveges férfi.
A nyakamnál fogva felemelt, levegőt így már alig kaptam. Éreztem, hogy ha most azonnal nem enged el, akkor megfulladok. Már a halál vagy az ájulás szélén jártam ( nem tudtam megállapítani melyik lehetett) mikor rettenetes fájdalmat éreztem. Mintha apró darabokra téptek volna szét.
- Menjük- szólalt meg ismét a férfi.
Kali, legalábbis úgy hallottam így hívják elengedett, mire a földre rogytam. Bementek az erdőbe és eltűntek. Az utolsó emlékem, hogy vonyítást hallok. Mire magamhoz tértem már kezdett sötétedni. Nagy nehezen elővettem a telefonom és megnéztem mennyi az idő. Fél 5-öt mutatott. Nehezen hazamentem. Otthon a tükör elé állva megnéztem az oldalamat. A vérem már átáztatta pólómat, mikor felhúztam azt. A seb egy óriási nagy harapás volt. Iszonyatosan fájt, így bekötöztem majd vettem be fájdalom csillapítót és átöltöztem. Mivel megígértem Scottéknak, hogy elmegyek így felvettem pár fontos cuccomat és motorral az iskolához mentem. Ott gyorsan besiettem az öltözőbe átöltözni. Csak egy rövidnadrágot vettem fel meg egy ujjatlant és már futottam is a pályához. A pálya mellet állt az edző Scottal az oldalán.
- Megjött Michelle- mondta Scott.
- Oké, tessék vedd fel. Majd állj be Lahey csapatába- adott egy ütőt, sisakot meg testvédőket.
Segítség kérően Scottra néztem, aki meglátva ijedt arcomat egyből segített felvenni azokat.
- Isaac csapata- súgta fülembe, hogy csak én halljam.
- Köszi- mondtam és már fel is futottam a pylára.
Csak párszor kaptam labdát, amit persze egyből tovább is passzoltam. Egész jól ment a játék. A válogató után beültünk az öltözőbe.
- Figyelem- jött be az edző egy listával a kezében- 10 diák közül, akik bejutottak: Raeken, Dunbar, Aiden, Rodriguez és Ethan. Minden kedden és csütörtökön edzés- és ki is ment.
- Mondtam, hogy be fogsz kerülni- jött oda hozzám Isaac.
Nem igazán tudtam örülni neki, mert sebem még jobban fájni kezdett. Kezem kezdett zsibbadni, így inkább leültem. A hányinger kerülgetett és szédültem.
- Jól vagy?- kérdezte Isaac, mire Scott is odajött.
- Igen, persze- próbáltam mosolyt eröltetni arcomra, de nem igazán sikerült.
- Kicsit sápadtnak tűnsz, ne hívjunk orvost?- kérdezte Scott.
- Nem kell, megvagyok. De most megyek. Sziasztok- gyorsan magamhoz vettem a cuccaimat és elindultam haza.
Út közben még rosszabbul voltam. Szemeim kezdtek égni, ujjaim zsibbadtak, az állkapcsom pedig bizsergett és fájt. Látásom kezdett homályossá válni, mire elvesztettem irányításom a motor felett. Lesodródtam az útról, majd legurultam a domboldalon. Mintha egy percig még az eszméletemet is elvesztettem volna. Mire újra magamnál voltam úgy éreztem már nem vagyok önmagam. Tudatom elhomályosult, már gondolkodni sem tudtam. Mintha valami arra késztetett volna, hogy induljak az erdő felé. Mentem előre és csak előre. Nem néztem se hátra sem oldalra. Nem éreztem és nem hallottam semmit. Akár egy zombi.
- Te mit keresel itt?
Mintha ez a mondat visszahozott volna a "valóságba". Újra éreztem a fájdalmat a testemben, újra homályosan láttam. A fájdalom amit éreztem, eluralkodott felettem és összerogytam. Mintha ezer kés egyszerre szúródott volna testembe. Próbáltam négykézlábra ügyeskedni magam, ami nagyon nehezen, de sikerült.
- Mi történik velem?- néztem fel az idegenre, hisz csak pár lépésnyire állt tőlem.
- Át fogsz változni- jött közelebb.
- Mi? Mivé? És miért vagy hogyan?- ne értettem semmit.
A fájdalom most a fejembe kúszott fel, mire kezeimet rászorítottam, mintha az segített volna.
- Nem lesz semmi baj- guggolt le elém, majd megfogta kezeimet és elhúzta fejemről.
Lepillantottam kezeinkre. Azt hiszem nagy hiba volt. Körmeim megnőttem és karmokká fejlődtek.
- Nem lesz baj- nézett bele szemeimbe.
Mire szemei hirtelen ragyogni kezdtek. Eddiggi zöld szeme most vörösen izzott.
- Mi vagy te?- kérdeztem elhaló hangon.
- Ugyan az, ami te is. Vérfarkas.
Nem tudom mi történhetett ezután, csak arra emlékszem, hogy a fájdalom hirtelen megszűnt és elsötétült minden.....
Hát ennyi lett volna a negyedik rész! Nem tudom kinek mennyire tetszett, vagy mit gondol a történetről, de remélem nem olyan borzasztó. HA tetszett komizz és hozom a folytatást. Csók L xx
Hűűha! Jó, azért a képekből és a címből következtetni lehetett rá, hogy mi hozza majd be a történetbe a bonyodalmat, de az eszembe sem jutott, hogy így és ekkor, ez megint a te dicséreted. Tudsz váratlant húzni és a még számító olvasót is meglepni! Ha megengedsz két észrevételt: Néha azokat a dialógusokat, amiknek te is tudod, hogy nincs igazán nagy szerepük, csak meg kell lenniük, hogy menjen a történet, hajlamos vagy elsematizálni, adj egy kis pluszt a karaktereidnek! A másik pedig, hogy (bár még mindig nem tudom, mi az a lacrosse, de most már ígérem, utánajárok!) egy olyan sérüléssel nem biztos, hogy olyan jól tudna játszani egy ember. A képes-zenés közbetoldások viszont még mindig nagyon tetszenek! Csak így tovább!:)
VálaszTörlésKöszönöm szépen véleményedet, nagyra értékelem. A hibákat próbálom kijavítani, és változtatni pár dolgon, hogy jobb legyen. :)
VálaszTörlés