~ Michelle szemszöge ~
Minden papírt aláírtunk, ami a sulihoz kell, majd az igazgató utunkra engedett. Mielőtt kiléptünk volna a suli bejáratán Rayen hirtelen megállt, majd felém fordult.
- Múltkor említetted, hogy a lacrosse- csapat tagja vagy- mondta.
- Igen, az voltam. Miért?- nem értettem miért kérdezi ezt, hisz eddig meg sem említette ezelőtt.
- Nézzünk be az edzésükre- biccentett a hátsó udvar felé, ahonnan hangok szűrődtek ki.
- Oké.
Úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem a múlton és a jelennel kell foglalkoznom. Lezártam azt az időszakot, és csak a jelen érdekel. Hátra mentünk, ahol épp kapura dobáltak.
Odamentünk az edzőhöz, már épp köszöntem volna, mikor Rayen megelőzött:
- Beszállnék a csapatba- mondta.
- Nem kellenek új tagok- mondta Finstock edző fel sem nézve a papírjaiból.
- Tényleg? Nem úgy látom- nézett Rayen a pályára, ahol egyetlen egy labda sem ment be a kapuba, sőt még a kapu közelében sem járt.
- Jónak hiszed magad?- végre ránk nézett és úgy kérdezte.
- Tegyen próbára- rákacsintott az edzőre, mire rám jött a nevethetnék, de vissza tartottam.
 |
| ( Ő Finstock edző bá ) |
Edző fontolgatta Rayen válaszát egy pillanatig, majd belefújt sípjába, mire mindenki felénk fordult.
- Két csapatba rendeződjetek. Tegyük próbára ezt a nagyszájú kislányt- pillantott Rayenre.
Adtam Rayennek egy sisakot meg egy botot, majd beállt az egyik csapatba és elkezdtek játszani.
- Téged is látni?- nézett rám az edző és belefújt a sípjába.
- El kellett mennem, de már itt vagyok- mondtam.
- Remélem elég nyomós rá az indokod, hogy elmentél.
- Igen, az.
- Oké. Két nap múlva játszunk a Devenford ellen. Nyernünk kell, számítok rád- nézett egy pillanatra rám, majd tekintetét ismét a pályán futkosó fiúkra fordította- hmm, nem rossz.
- Ismered?- kérdezte és Rayen felé biccentett.
- A testvérem- még soha ne mondtam ki.
Olyan nekem, mint egy testvér és így is tekintek rá, annak ellenére, hogy igazából nem is az.
- Bent van a csapatban, csak mert tud valamit, de még van mit fejlődnie.
Tekintetemet én is a fiúk felé fordítottam. Az egyik csapatban ott volt Liam is. Tekintetünk többször is találkozott, de én mindig elfordultam vagy másra néztem. Tudom, hogy gyerekes a viselkedésem, de most még nem tudok vele beszélni. Rayen elég ügyesen mozgott a pályán, annak ellenére, hogy most játszik először. Dobott pár gólt és gólpasszot is adott. Még fél óráig játszottak, és mehettek az öltözőbe. Rayen hozzám kocogott, arcán hatalmas mosollyal.
- Mi ez a vigyor?- kérdeztem én is mosolyogva.
- Benn vagyok a csapatban- nevetett fel örömében.
- Gratulálok- öleltem meg.
- Nah menjünk haza, éhes vagyok- karolta át vállam és megindultunk a kocsi felé.
- Michelle- szólt utánam valaki, mikor már csak pár lépésnyire voltunk célunktól.
Hátra fordultam, mikor megláttam Liamet.
- Mindjárt jövök- mondtam Rayennek, és odamentem Liamhez.
- Tényleg te vagy az? Hát visszajöttél- meg akart ölelni, de én elhúzódtam.
- Igen, én vagyok.
- Megváltoztál- mondta kissé csalódottan.
- Az emberek változnak. Mit vártál, hogy olyan hiszékeny és törékeny leszek mint voltam, mikor visszajövök? Mert akkor bocsánat, hogy csalódást okozok, de megváltoztam. Teljesen más lettem- ejtettem ki gúnyosan szavakat a számon.
- Ez nem te vagy- rázta meg fejét.
- De, ez vagyok én. Ilyen vagyok. Ha nem tetszik, nem kell jóba lenni velem- megfordultam és elindultam a kocsi felé, mikor a csuklómnál fogva visszatartott és maga felé fordított.
- A falkánkhoz tartozol, mindig is oda tartoztál. Nem tehetsz úgy, mint ha soha sem ismertél volna. Tudom, hogy kemény próbálsz lenni, de nem ilyen vagy. Egy kedves, okos, vidám és mosolygós lány vagy, és mindig is az maradsz, akár hogy akarod elhihetni velünk, hogy ez nem igaz, mert én mindig is át fogok látni a mogorva külsődön- mondta, majd elengedve kezemet hátrébb lépett.
- Te nem tudsz semmit. Ne merd azt mondani, hogy ismersz, mert szart sem tudsz- a düh felül kerekedett rajtam.
Szemeim felvették a vérfarkas színeket, fogaim pedig megnyúltak, ahogy az átváltozáskor szoktak.
Liam is pillanatok alatt átváltott vérfarkas módra és rám vicsorgott.
- Elég legyen- jelent meg Rayen és beállt közénk- a suliban vagytok. Majd lerendezitek, de ne itt- hangja parancsoló volt.
Liam lassan visszaváltott emberi külsőre, de nekem nem ment ilyen könnyen. Fejemben még mindig a fiú szavai jártak. Tényleg ilyen lennék? Ilyen kiismerhető?
- Hé, nyugi- tette Rayen kezeit arcomra és belenézett szemembe.
- Nincs semmi baj. Nyugodj le, itt vagyok- hirtelen szemei neki is átváltottak természet felettivé.
Lassabban kezdtem szedni a levegőt, majd lélegzetem egyenletessé vált. Fogaim visszahúzódtak, szemeim visszaváltottak zöldé. Rayen, mikor látta, hogy lenyugszom ő is visszaváltott.
- Menjünk haza- mondtam majd Rayen-t magam után húzva beültünk a kocsiba és hazamentünk. A visszapillantóban még láttam, hogy Liam néz minket, majd hátrafordult és elment.
- Ez mi volt?- kért számon lakó társam, mikor beértünk a házba.
- Semmi- minél előbb a szobámban akartam lenni, elzárva a külvilágtól.
- Annál azért több. Ki volt ez? És mivel húzott ennyire fel?- csak nem hagyta abba a kérdezősködést és követett fel a szobámba.
Bedőltem a védelmet nyújtó ágyamba, Rayen pedig mellém ült.
- Ő Liam. Tőle kaptam azt a sok levelet, miután elmentem. Azt mondta, hogy megváltoztam, ami mondjuk igaz is. Egyszerűen nem bírtam, folyton csak a múltról beszélt- hadartam el levegő vétellel.
- Ohh, értem. Hát, csak egy megoldás van- kezdte el, de hirtelen abbahagyta.
- Mi az?- tudta, hogy úgy is kíváncsi leszek arra, amit mond.
- Selfiiii- kiáltotta el magát, és előkapta a telefonját, majd mellém vetődött, és maga mellé húzott.
- Nagy mosolyt- mondta, majd meg is nyomta a fényképez gombot.
Egy csomó képet csináltunk, ami egy kicsit jobb kedvre derített. A nagy munkálat közben Rayen megszabadult a pólójától, mondva, hogy nagyon megterhelő a gomb nyomkodása és melege lett. Ahha, és ezt ki hiszi el neki.
Lett pár érdekes fotó:
Miután meguntam, hogy Rayen egy idő után csak magát fotózta, így felpattantam az ágyról és új programot találtam ki. Mivel délelőtt nem mentünk el vásárolni, így most megyünk el. Igaz, ennek Rayen nem igazán örült, de hát mit lehet tenni egy nő szava ellen, aki tegyük hozzá még vérfarkas is. Összeírtam, hogy mit kell venni. Először csak pár dolog került a papírra, majd kezdett eléggé megszaporodni. A végére egy hadseregnek elég levő kaja mennyiség alapanyaga felkerült a listára. Felkapva a kocsi kulcsomat, meg pár szatyrot az alapanyagoknak elindultunk bevásárolni este 7-kor.
1,5 óra kellett ahhoz, hogy mindent megvegyünk és bepakoljunk a kocsiba, hogy el tudjunk indulni haza. Szerencsére nem voltak olyan sokan a bevásárló központban, így viszonylag "hamar" össze tudtuk szedni a listán szereplő tételeket. A kocsival csak úgy száguldottunk hazafelé. Rendőrrel nem találkoztunk szerencsére, így a jogsim is megúszta és Rayen is, hisz szinte már imádkozott, hogy ne haljunk meg. Úgy csinált, mintha olyan rosszul vezetnék.
Otthon mindent elpakoltunk a helyére, és fáradtságra hivatkozva elbúcsúztam és elmentem aludni. Pár perc se kellett, már aludtam is. Álmomban egy lángoló erdőben voltam. A lángoktól alig láttam valamit.
Majd egy alak vált ki a tűzből. Szemei, akár a természet felettieknek világított. Teste égett, sőt izzott a tűztől. Egyre közelebb s közelebb jött.
Mondogatott valamit, de nem értettem, hogy mit. Amint közelebb ért, megértettem, hogy mit mondott. Nekem mondta, úgy tűnt, hogy ismer. A nevemet hajtogatta.
- Védelmező, meg kell őket óvnod. Meg kell őket védened- suttogta.
- Kitől?
- A gonosz mindenhol ott van. Segítened kell nekem, meg kell őket védenünk. Nem halhatnak meg.
- Kikről beszélsz? És ki vagy te?
- Mindenkiről. A barátaidról. Pokolkutyának hívnak. Keress meg, mert meg kell őket védenünk- és hirtelen eltűnt.
A fa, amit eddig tűz ölelt át, elaludt, így kivehetővé vált, milyen helyen vagyok. A Nemetonnál voltam. De ki lehetett ő? Pokolkutya. Ízlelgettem nevét, de nem jutottam sokra, mert eddig még sosem hallottam ezt a nevet. Ő is Védelmezőnek szólított. De.....
Ennyi lett volna a 15. rész. Remélem tetszett. Folytatás hamarosan.
Addig is Csók L xx
