Nyolcadik rész

Sziasztok! Meghoztam a nyolcadik részt! Remélem tetszeni fog! :D <3

- És ti vagytok....?- nem jutottam szóhoz.
- Mi vagyunk Scott falkája. És ha akarod, te is közénk tartozhatsz- húzódott mosolyra szája.

- Kira én..- kezdtem bele, de nem tudtam befejezni amit akartam, mert hirtelen nagy fájdalom kerített hatalmába, amitől felordítottam.

~ Scott McCall szemszöge~ 

 Épp bemelegítő terepfutáson voltunk Stilessal, mikor egy hatalmas ordítást hallottunk tőlünk úgy 100 méterre. Stillessel összenéztünk és a hang felé kezdtünk rohanni. Nem kellett sokat rohannunk, már is megtaláltuk a hang forrását. Michelle feküdt a földön, mellette pedig Kira guggolt, és próbálta leszedni Michelle lábáról a medve csapdát.

- Mi történt? Michelle jól vagy?- siettünk melléjük és segítettem Kirának.

Akárhogy próbáltuk leszedni, meg sem moccant.

- Ááááá- ordított még jobban Michelle, ahogy újból megmozdult a csapda.

- Sajnálom- szabadkoztam, de tudtam, hogy ez nem segít sokat.

- Hogy történt?- kérdezte Stiles és leguggolt Michelle mellé és megfogta a kezét..

- Épp sétáltunk, mikor egyszer csak egy nagy csattanást hallottunk és Michelle felordított. Próbáltam szétnyitni, de meg sem moccant- mondta Kira.

- Valahogy csak ki kell szabadítanunk a lábát- mondtam.

- Héé, mi történt?- jelent meg Aiden és Isaac.

- Belelépett- adta a tömör választ Stiles.

- Segítek- lépett mellém Isaac, Aiden pedig Michelle másik felére ment.

- Háromra megpróbáljuk szétnyitni. Oké?- kérdeztem Isaacot.

- Aha.

- 1, 2, 3- mondtam és teljes erőnket beleadva próbáltuk kinyitni.

Nagy nehezen pár perc múlva kezdett szétnyílni, mire Michelle még jobban ordított. Arrébb dobtam a csapdát, és figyelmemet Michelle-re fordítottam, aki még mindig a földön feküdt, körülötte pedig a barátaim álltak. 

- Jól vagy?- szólalt meg elsőnek Aiden.

- Azt hiszem eltörött- suttogta Michelle, miközben szemeiből patakokban folyt a könny.

~ Michelle szemszöge ~

Ahogy ott feküdtem a földön és körbevettek a többiek olyan érzésem volt, mintha a halálos órámon lennék. Jobb lábam úgy fájt, mintha le akarnák vágni. Láttam Scotték fájdalmas arcát, ahogy rám néztek. 

- Csak egy pillanatig fog fájni, és ígérem elmúlik. Bízol bennem?- fordult felém Scott és a szemembe nézve mondta.

- Igen- a hangom elcsuklott, de lehetett hallani amit mondtam.

Scott megfogta a bokám, és visszarakta a csontokat. Mérhetetlen fájdalom áramlott át testemen. Ilyen mértékű fájdalmat soha nem éreztem, még az átváltozáskor sem. A fájdalomtól felordítottam és éreztem, hogy szemeim átváltanak kékre és karmaim is megnőnek. Ahogy jött a fájdalom úgy tűnt is el. Feltérdeltem és megpróbáltam felállni.

- Nincs semmi baj- suttogta fülembe lágy hangon Aiden.

Felnéztem és láttam, hogy mindenki egy lépéssel hátrább el tőlem, mint eddig álltak.

- Köszönöm- suttogtam és éreztem, hogy újra ember vagyok.

- Minden oké?- kérdezte Kira.

- Most már igen- mosolyogtam ràjuk.

Elindultunk visszafelé, és most màr figyeltem, hogy hova lépek. Pár perc múlva vissza is értünk. Az edző utasítàsàra bemelegítettük végtagjainkat, majd két csapatra osztott minket és meccseztünk. Scott, Aiden, Kira és én kerültem egy csapatba. A másikba pedig Liam, Stiles, Ethan és Theo. Az eredmény szoros volt, hisz mindkét csapatban tehetséges emberek voltak. Egy-két passzon kívül nem sok mindent csináltam. Pár perc volt hàtra az edzésből,  mikor hozzám került a labda. Le akartam passzolni Scottnak, de abban a pillanatban a földre kerültem. Nem a zuhanás fàjt, hanem az, hogy nekem jött. 

- Bocsi, jól vagy?- guggolt le mellém Theo és a kezét nyújtotta felém.

Hirtelen jött harag végigsöpört a testemen. Belenéztem szemeibe, és olyat véltem benne felfedezni, amit eddig még nem láttam. Ellöktem kezét és felálltam. Leporoltam magam és mikor elmentem mellette vállal arrébb löktem. Próbáltam nem a dühre gondolni, így inkább szóltam az edzőnek és rosszullétre hivatkozva elmentem zuhanyozni. Kihasználva, hogy senki sincs az öltözőben gyorsan lezuhanyoztam. Engedtem magamra a forró vizet, és gondolkoztam. Vajon Derek mit gondol most? Mi lesz ezek után velem/velünk? Ő is sokat gondol rám? Vagy egyáltalán gondol rám? Rongyosra áztattam magam, majd körém tekertem a törölközőm és visszamentem felöltözni. Gyorsan felkaptam mindent magamra és elindultam haza. Otthon bevetődtem az ágyba ruhástól- mindenestől és bekapcsoltam a tv-t, miközben előkerestem a telefonom névjegyzékéből nagybátyám nevét és felhívtam. Pár csengés után felvette.

- Szia Nagylány. Hogy vagy? Milyen napod volt?- érdeklődött.

- Szia Paul bácsi. Minden oké, megvagyok. Csak úgy zajlik az élet. A suli rövid volt, csak 4 órám volt. Délután edzésem volt, nem rég értem haza. És te hogy vagy?

Elmesélte a napját, és elmondta, hogy az ottaniaknak hiányzom, és hogy majd látogassam meg valamikor. Még pár percig beszéltünk, és leraktuk. ekkor láttam, hogy kaptam egy SMS-t Derektől.

Épp edzésen voltam, mikor küldte. Visszaírtam neki, és vártam, hogy írjon. Nem telt el pár perc és már kaptam is a választ.

Rettenetes érzés fogott el, ahogy elolvastam, amit írt. Szóval neki nem jelentett semmit. Ezek után nem találkozhatok vele, olyan érzés, mintha belülről facsarnának ki. Rettenetes.

És már nem írtunk többet. Miért kellett ide jönnöm? Miért kellett pont vele találkoznom? Már eljátszottam ezt egyszer, nem akarom, hogy újra megtörténjen. Nem akarok újra csalódni. Hogy újra apró darabokra törjön a szívem. Úgy éreztem, hogy Derek más. Hogy vele talán boldog lehetnék. de látom, hogy tévedtem. Soha többé nem akarom látni. Egész éjjel alig aludtam valamit, mert végig ezen agyaltam. Olyan hajnali 5 fele álomba sírtam magamat. 

Arra keltem fel, hogy valaki rátenyerelt a csengőre. Lebotorkáltam az ajtóhoz és meg sem nézve ki az, kitártam. Theo állt előttem.

- Szia- köszöntem neki.

- Szia, bemehetek?- mosolygott rám. 

- Gyere- nyitottam kijjebb az ajtót, hogy ő is beférjen rajta.

- Kérsz valamit inni?- indultam el a konyha felé.

- Mi van?

- Gyümölcslé, kóla, víz?- soroltam fel.

- Kóla jó lesz köszi- öntöttem neki egy pohárba majd nekem is.

Odaadtam neki, és leültem vele szembe az asztalhoz.

- Azért jöttem, mert beszélni szeretnék veled.

- Oké, miről?

- Tudom, hogy vérfarkas vagy- tért egyből a lényegre.

- Honnan?- vajon ő is megláthatott?

- Mikor neked mentem átváltozott a szemed és kikövetkeztettem.

Felálltam és a csapba raktam poharamat. Kik tudhatnak még róla?

- Nincs semmi gond. Én segíthetek- szólalt meg a hátam mögül, hangja nagyon közelről jött. Lassan fordultam meg, két centire állt tőlem és a szemem láttára változott át.

- Én is vérfarkas vagyok. Segíthetek, de nem bízhatsz Derekben és a többieknek, ők csak írányítaní akarnak. Segítek mindenben, csak bízz bennem. Megvédlek mindenkitől, csak bíznod kell bennem- suttogta ajkaimra.

Annyi hihetően mondta, hogy úgy éreztem megbízhatok benne.

- Oké- suttogtam.

Szemei visszaváltoztak zöldre, és ajkait enyémekre nyomta. Nem olyan volt mint Derek. Theo kemény, de egyben óvatos volt. Felültetett a pultra és végigcsókolta a nyakamat majd visszatért a számhoz. 

- Te nem olyan vagy, mint ők. Te 100-szor jobb vagy náluk. Már hozzám tartozol- és újra megcsókolt.

Felkapott és elindult felfelé a lépcsőn. Egyenesen a szobámba mentünk. Óvatosan lépkedett, hogy le ne ejtsen. Karjain kidagadtak az izmok, mikor tartott. Szép lassan rakott le ágyamra, majd lekapta magáról pulcsiját, majd ingét is. Felmászott hozzám az ágyra és megcsókolt. Semmit nem sürgetett, lassú és gyengéd volt. Lehúzta rólam pólómat és a gatyámat is. Már csak alsóneműben feküdtem alatta. Végigcsókolta számtól kezdte egész testemet, a hasamig, majd felhúztam magamhoz egy csókra. Felálltunk, hogy lerángassuk róla gatyáját, ami kissé nehezen ment, mert szűk volt és néhol hozzá tapadt. Miután sikerült lelöktem az ágyra és lovagló ülésben ráültem csípőjére. Végigcsókoltam izmos felsőtestét. Majd nyakához tértem, és azt is. Hirtelen felrántott magához, hogy meg tudjon csókolni, mikor a csengő zavart meg minket.

- Ne nyisd ki, mindjárt elmegy- suttogta számba.

- Hmm

Ismét csengettek.

- Ajj, ki kell nyitnom- álltam fel róla és felkaptam az első utamba akadó ruhadarabot, ami az inge volt.

- De siess vissza- ült fel és adott egy gyors csókot.

- 2 perc- kacsintottam rá és az ajtóhoz mentem és kinyitottam.

De lehet nem kellett volna. Scott és Kira állt az ajtóban.

- Sziasztok- köszöntem nekik.

- Szia, zavarunk?- kérdezte Kira.

- Az az igazság, hogy..- nem tudtam befejezni, mert megjelent mögöttem Theo.

- Óhh, sziasztok- köszönt nekik.

- Helo- motyogták Theonak, és kitágult szemmel néztek ránk.

Theo rákulcsolta kezeit derekamra és csókolt lehelt vállamra.

- Csak azért jöttünk, hogy megkérdezzük jól vagy e ?- jutott szóhoz először Scott.

- Most már jól vagyok, köszi- mosolyogtam rájuk.

- Akkor mi megyünk is. Sziasztok- köszöntek el és el is mentek.

Theo becsukta utánuk az ajtót és felkapott az ölébe, majd elindult visszafelé. 

- Hééé, menjünk a konyhába, mert éhes vagyok- motyogtam arcába.

- Oké- és hátra arcot csinált és elindultunk az említett hely felé.

~ Derek szemszöge ~

Egész nap Michellen jár az agyam. Vajon most mit csinálhat? Biztos edzésen van, hisz csak 7 óra. Azért írok neki egy üzenetet, hátha elolvassa. Ő mit gondolhat rólunk? Vagyis arról, ami köztünk történt? Hülyeség, tuti már el is felejtette. Lehet, hogy csak hirtelen felindulásból csókolt vissza, és nem is akart volna velem lefeküdni. A legjobb lesz, ha elfelejtem, ami történt és nem gondolok rá. Biztos ő is ezt teszi. Ő nekem csak egy lány, akin segítek és semmi több. Még nem is tetszik. Csak a szemei. Meg talán a teste. Meg a modora. Vagyis egyáltalán nem tetszik. Nem akarok tőle semmi, és jobb lesz, ha távol tartom magam tőle. Vagyis csak remélem, hogy jobb lesz. A nap hátralévő részében az ágyamban feküdtem és néztem ki a fejemből.

Elnyomott a nagy semmit tevésben az álom. Másnap délután egy felé keltem fel. Rendeltem valami kaját telefonom és vártam, hogy kihozzák. Amíg vártam, hogy megérkezzen az ebédem elővettem a telefonom és felléptem facebookra. Ekkor vettem csak észre, hogy kaptam egy SMS-t Scott-tól.

Ennyi lett volna a nyolcadik rész. Tudom, hogy rég hoztam új részt, de remélem azért tetszett. Ha igen ne tartsd magadban véleményedet. Csók L xx